Kritikák

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
Lectori salutem: Kedves Olvasó! Ne sajnáld azt a nyomorult 240 forintot (ahogy leírom, úgy devalválódik), egy vacsora árát egy aligha elsőosztályú budapesti étteremben, és csokor virág helyett (ha mint vacsoravendég mégy barátaidhoz) ezt a könyvet vidd el, ajándokul. Mert szenzációs könyv, költő írta, és – Delvaux, Balthus, Leonor Fini társaságában – pompás festőművész, Rátkay Endre illusztrálta, hasonlóképpen egy, a reneszánszból idetévedt míves mesterhez, ki Bellininél tanult képírást és MS mester kortársaként érlelte ki a maga módját. Jó volna hinned, velem együtt, ismeretlen lektor – és megannyi, ismertebb szerző –, hogy a százezres nagyságban eladott, illetve eladhatott könyvpéldányok értékét, a befolyó pénzt, a Kiadó arra használja majd, hogy fönnmaradjon, s íróinak honoráriumot fizessen, ami legyen több a bánatpénznél. Mert Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

Figyelmezések, előbeszédek, megszólítások helyénvalóbbak egy értékelésben – például itt, helyben – mint egy regényben. A regény, ha vonzáskörébe von bennünket erejével, fényeivel, akkor sajátos delejével teszi azt. Tegyük föl, hogy foton vagy, a fény legkisebb része, olvasó. A fény egyenesen halad, azonos sebességgel, jóllehet előtted, hol a bolygó kering, görbül a tér. S te, kis foton, a tér hepehupáit követed; magához hajlít – saját privát időddel együtt – az égitest.

Ez a könyv nem szorul sem előszóra, se búcsúlevélre, az írói Angst, illetve a kikerekítés ösztöne teszi azt, hogy levetkőztetett menyasszonyára a szerző visszateszi a pártát. A lényegen persze mit sem változtat. Egy különélő gondolat azonban fontos. Valóban, mint az exhortatio mondja, minduntalan énregényt olvasunk, bár ez az én nem szükségképpen azonos örökölt sajátmagunkkal. Élő karácsonyfák vagyunk, ráaggatott emlékekkel, és mások emlékei (barátainké) és másokkal történt dolgok (nagycsaládunkkal, ránk rímelő ismerőseinkkel) igencsak hozzátartoznak az olvasói énhez. A szaloncukrok ezek.

Most fölfedezett (olvasott) bolygónk fölszínén tíz egymásba horgolt nemi élmény-esemény játszódik le (ha akarom, egyike-másika mindössze a képzeletben), s ezek az erőszakon innen a beleegyezés határain belül, holott korhatárokon innen és túl lüktetnek, mint rádióleadók hullámai, a bolygó magasabb hegyein. Ha felsorolnám mi mikor, kivel és hol történik – és az agy melyik régiói koordinálják a benyomásokat, a vezérlést, az inger-impulzusokat és az emlékeket – még nem derülne ki, amit erényőrök és képmutatók egyaránt ráhúznak majd, hogy jólszerkesztett pornográfiával van-e dolgunk, áttételes, rafinált vojőrizmussal, szemérmetlen magamutogatással, avagy ahogy a szerző hiszi: erotikus regénnyel.

Véleményünk szerint (mármint szerintem, az alkalmi ítész ítéletével) egyikkel sem. Bátorkodnám felhívni a figyelmet arra, hogy a szexualitás nem tárgya, hanem tapintható eszköze és felfogható szimbolikája ennek a regénynek, akár így volt a szerző szándékában, akár nem. Mert a szándék és a kivetítendő valóság olykor csak párhuzamos fogalmak: a regény szervezete és berendezése olyan egészt mutat, melynek az erotika, ha domináns, de csak része csupán. Hasonlattal élve: a kecses paloták, a szökőkutak, a képtárak – mi több, az ezeket ellensúlyozó és kiegészítő budik, szeméttelepek, roncshalmazok és temetők olyasformán elemei nagyobb méretekben a regény valóságának, mint cserepei a mondatok, habarcsai a kiválogatott-összekötött-teremtett szavak, építőmolekulái a hangsúlyok és árnyalatok.

Minden utazás annyit ér, amennyit azonközben önmagunkból beutazunk – ez az utazás egészére, tehát a külsőleg-belsőleg megtett útra, valamint annak minden lépésére érvényes.

„Éneke, mint egyetlen gyertya lángja” – Kárpáti egyik hasonlata, mely szünesztetikusan jeleníti az intonálás aktusát.

„Gyereksége egy lángoló kanócú pokolgép sötét hallgatagságával duzzadt.” Azáltal is élesebb a kép – tehát veszélyt idéz, mint a borotva éle –, hogy az effajta pokolgépek gyerekkorunk szörnyetegei, imígyen lélektanilag szörnyűségesebbek.

„Iboly számára... nem léteztek nemi különbségek... ez jutott volna Ibolynak isteni adomány gyanánt?” Karaktersumma ez és ellenpólus: íme a caritas, az irgalmasság, a nemek gyötrődése, a kínt-gyönyört hozó eros nélkül. És most egy deportált zsidóról: „...marhavagonba került, Ott vált belőle füst és naplemente után – derűs időben – a világmindenségből olykor áthallatszó gyönge karénekszó.”

És, az elemek előtalálása/előtálalásának legfontosabb (sub specie aeternitatis) sarokkövéről a szovjetizált haza elhagyásáról: „A pokolból rúgjuk ki, de neki a rúgás fáj.”

Bár egybeformált kerek egész (mint egy bolygó), a regénynek öt rétegét különböztetném meg, s ha úgy tetszik, ebbe az egymást ínakkal, húrokkal, ízületekkel, izmokkal és vérerekkel összekötött élettestbe kapaszkodik, aztán ehhez tapad, végül pedig öt (de hatkönyvű) artériájának-vénájának vérkeringés-rendszerébe vegyül, mint vérbe a feloldott anyag, az értő olvasó.

A nem értő, chi legge ma non conosce, már megtorpanhat az első tilalomfánál. Ne oldjuk fel, ne enyhítsük a tiltásokat! A lélekidomárok – tehát nemcsak a tabuktól rettegők – merő illúziónak tarthatnak egy olyan elképzelést, hogy az embert meg lehessen fosztani bűntudatától. Az minden cselekedetünkre kiterjed. Ami a nemi tabukat illeti, beállhat egy-egy koronkénti enyhülés, de a nyugati civilizáció béklyózottját a Malinowski által leírt Trobriand szigeti önfeledt bennszülöttől egyszer az utóbbi hetven év, másszor az azt megelőző 1700 esztendő egypártendszeres pogány-zsidó-keresztény kultúrbeidegződöttsége is elválasztja.

A bolygó öt rétege, más szóval az emeleteket lejtőkké varázsolva eltűntető útrendszere: 1. Szerelmi ösztönök és formák (főleg) bimbó(d)zó lányok összefüggésében, 2. Érzék és emlék(csövesség), 3. Hús-vér műtörténet (A menyasszony öltöztetése Max Ernstől Raffaellóig s a Gorgó-főig vissza. Nem feledvén el, amit a könyv talán tud – nemcsak sejtet –, hogy pestis híján Sanzi: Bembo contratto rokona), 4. Itáliai utazás, azonközben a börtönemlékek sóstavához is, 5. Hatfelvonásos vígjátéknak induló, katartikus vérkomolysággal végződő színdarab.

A visszafelé is érvényes sorrendet követve nézzük a darab szereplőit. Eltekintve attól, hogy a darabban, a la Hamlet, másik darab is van, a főszereplő hangja oly mértékben áthallatszik a színpadi utasításba, hogy már-már monodrámára gondolhatnánk. (A bolygó, azaz Harlekinja forgolódik édes/keserű levében.) Csakhogy ezen a bolygón sokmindenre a levél erezetén mászó hangyától az oroszok mamut otrombaságáig jut a rivaldafényből. Másrészt – s ez a cselekmény erénye – a szépség és kívánatcentrum, a kiválasztott szimbólum, az ébren-alvajárón láttatott ezüsthold hirtelen és önnön elhatározásából/-tól megperdül és új, önálló életet kezd. Ez a motívum – kapacitásában – ott van már, de oly jól rejtve van ott a kezdetektől fogva, mint a legügyesebb klasszikusok mesefonata. A bolygó másik holdja végig megtartja függő, védő anya-szerető-nővér szerepét.

A könyv érzék és emlékkamrák sorozata, egyik a másikba nyílik, lengőajtó közöttük. A gyerekkori emlékek intagliák, intarziák és meghatározók; a börtönemlékeknél is lényegesebbek, hiszen már erőforrások voltak a cellákban is. A főhős állandó név- és korhármasság: Harlenoah (a felnőtt), Gentile (a serdülő) Puckó (a kisfiú). Mindnyájan elővehetjük családi fényképalbumainkat és lapról-lapra fiatalodhatunk-öregedhetünk, amiként teszi ezt a bolygó, ki/mi a könyv minden lapján többször átéli ugyanezt. A bolygó Magna Chartáján, a szerelem mellett, fontos kitételeket kap az Isten (néha bedobva, kiforszírozott párbeszédekben is) és – ez aztán szivárványként ragyog, földalatti napként fénylik, csendes forrásként, majd gejzírként tör elő – a költészet. A bolygó istene törődő, dogmamentes és főleg az egymás iránti vonzódás talaján tettenérhető valóság. Az istenISTEN – vagy a Természet, vagy a Kettő Együtt – öt érzékszervet adott az embernek. A 1átásból lesz a könyv festő-szobrászati alapja, a hallásból a mondatok muzsikája, a párbeszédek pergése, a sikolyok, a szaglásból a fiatal női testek (rókaszukák) illata, az ízlelésből az anyatejcsepp, s a reárímelő későbbi nedvek, míg a tapintás, ó, ez a legfontosabb, az emberi testmelegségnek az idegvégződéseknek és a hajszálcsövességnek ez a csodálatos rendszere, rajta áll vagy bukik minden.

Az érzékek könyvét is megírhatta volna a szerző, helyesebben: meg is írta, mivel ez elsősorban „érzéki könyv”, úgy, hogy mind az öt szelep nyitva, bár egyik jobban, erősebben működik mint a többi. Ami a regény erőterében természetes. A főhős akkor és úgy hiteles, ahogy és amikor kiválasztja – érzékei segítségével – a neki legmegfelelőbb társat, s teszi ezt újból és újból, míg el nem jutunk egyszerre kettőig.

A reformkorban a kultúrmagyar (és angol, és európai, etc.) szellemi poggyászához tartozott – ha volt rá pénze – az itáliai utazás. Pulszky régész, Szemere politikai, Wesselényi Polyxena matrimoniális hasznot (is) húzott a tapasztalatból. Az utolsó félévszázad kiemelkedő olaszmagyar könyveit Szerb, Cs. Szabó, Genthon írták, valahol a nyomukban baktat Karinthy Cini és Kabdebó Tamás is. Kárpáti Kamil életművét (legalább négy verseskötetét) átitatják a mediterránivá szellemült ember versei, s a jelen utazás colore locale-ja is egyetlen hosszú, cselekményekkel és viszonylatokkal bekacskaringózott italofil költemény. Az emlékezet – az íróé, az olvasóé is – asszociatív. Így tehát gyakran a börtönök sóstavainak partján találjuk magunkat, mint valami megfordított Dante , aki a jelen édes soggiornójából gondol vissza a keserű időkre. Félni már nem kell (vagy egyelőre nem kell?), hiszen innenről mentünk vissza oda, ahonnan a szabadulással kieveztünk. Hm. Borzadni, utálkozni, álmélkodni még lehet. Habár a hátsó könyvborító statisztikája megkérdőjelezendő, a szerző egyéni hét és fél börtönéve nem; szenvedése a hitelét, a beleégetett bélyeg pörkölthússzagát emlékeimmel én is érzem, mert külföldi „páholyomba” is átszivárog önnön emlékeimen keresztül.

Valószínűleg Kárpátiból költő lett volna börtön nélkül is, mint Krúdy Gyulából, Virág Benedekből (kinek könyvbeli utcája emlékekkel van kikövezve), Tóth Árpádból, Babits Mihályból. Az is megfontolandó, hogy – egyesek szerint – minden, amit egészséges lélekkel és felépült testtel átél az ember, végsősoron javára lehet, kiérlelt élettapasztalatként. Ha igen, ki adja vissza az elrabolt éveket? Ki ad vissza a női nem hódolójának sokszáz megnemtörtént ölelést? (A börtönben talán szerencsésebbek a buzik, de indulataiktól – melyek el nem ítélendők! – ez a könyv mentes.) A kényszerű cölibátus tehát kínzókamra. Két-és-félezer nap rácsok mögött ugyanannyi hiányérzet a világból és huszonötezer megaláztatás.

Magyarországon – ahol csak most feszegetik a másság elkésett polgárjogát – a legújabb időig még 1945-ös emlékeinkkel sem lehetett számotvetni, mert ezekbe óhatatlanul belejátszott a szovjet hadsereg garázdálkodása. Következésképp a magyar regény és memoárirodalom szinte – túlélése érdekében – kivétel nélkül hamisított, mint ezt, a PEN angolnyelvű folyóiratában többkor bátorkodtam leírni. Az igazmondás vérkeringése elhalt a dupla béklyó szorításában: a pilátusi diktatúra és a császári gyarmattartó hatalom, mint Laokoonra és fiaira a kígyók, fonódott mindenkire. Hála a magasságos, ökumenikus (és, vagy) panteisztikus Jóistennek, jelen szerzőnk nem kerül guillotin alá, mert leírta, hogyan erőszakoskodott a megszálló hadsereg. A könyv ekkori Gentiléje, mint a későbbi Harlenoah, mentő lesz, majd rögtönzött gyógyító, alkalom és hajlamadta Eszkulápiusz. Vagyis magára veszi a Caritas mentéjét. A klasszikusok háromágú szeretet-szerelméből az egyik holdnak, Ginoah-nak jut a teleszakajtónyi agapé-caritas. A másik holdnak, Szelénának Harlenoah viszonylatában főképp amor-erosz. A bolygóra az jellemző, hogy a vágy köré épül a szerelem, mintsem hogy a szerelem szülné a vágyat. Szerencsére senki sem mondja ki, de sejthető a dolgok biológiai alapozása, mely szerint vagyon a test, annak gerjedelme, s ez alkalmakat keres. Azért van a folyó, hogy folyjék.

A szerző nyilvánvalóan tisztában van a pánszexualitás gondolatával, talán az idevágó elméletekkel is. A nemiség, az emberre vonatkoztatva, sok változatban tettenérhető, s vannak akik mindenben korrelációt, párokat, minden nyílásban kitárulkozást látnak és párhuzamokat találnak emlőssel, fával, virággal. Az univerzumot hasonlóan látók közül Yeats a Bolygónkkal egy naprendszerbe sorolható, de ott kering valahol Eluard is, az angol Blake és Donne, a mi Balassink, és meteorokként virágénekszerzőink java is. A menyasszony vetkőztetése leírja a rejtve elgondoltat, nevén nevezi (finoman, szeretettel) az elképzeltet, érvényt szerez homályban hagyott (irodalmi) aktusoknak. Megírása, módszere új, kelléktára Genet, Miller, Bouvoir, D. H. Lawrence, Joyce, Nabokov aknamunkájának köszönhető. Mikor majd a könyv körül támadt (várható) viheder elül, hátradőlve a székünkben azért köszöntjük majd újra – a könyv újraolvastán – a szerzőt, mert megtöltötte a közönyös világmindenséget, az olvasó számára, szeretettel.



Kapcsolódó anyagok:


Kárpáti Kamil: A menyasszony vetkőztetése »
Kárpáti Kamil: A menyasszony vetkőztetése »
SZJA 1%!