Könyveink

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

„Meggyőződésem, hogy a költészetnek és az irodalomnak nincsenek és nem is lehetnek hálószobatitkai. Az irodalomban valójában nincs értelme a közélet és magánélet kettéválasztásának; értelmetlenségénél fogva mélyen káros…” (Részlet egy 1993-as esszéből)

„… itt a nyugatitól merőben eltérő történet más végkifejletet kíván. Az irodalomnak előbb vissza kell térnie társadalmi pozíciójába – nem a politika inasának libériáját öltve magára, hanem saját értéke jogán. […] Vissza kell térnie nagykorúságához méltóan, tisztán és szabadon. S ha majd olyan erős lesz kívül-belül, mint amilyenné a demokrácia évtizedei tették, vagy annak meghagyták ( s ez csupán fogalmazásbeli különbség) a nyugati világ irodalmát, akkor nálunk is már egy egész nemzet magánügyévé válhat az irodalom, és a szuverén író: privatizálódhat…” (Részletek az 1991-ben írt esszéből)


A könyvet Czétényi Vilmos rajzai díszítik.

Könyvismertető:
Különös, a hazai irodalmi életben teljesen rendhagyónak számító kötet Kárpáti Kamil esszégyűjteménye. A szerző életműsorozatának része, ám nem összegyűjtött esszéit, hanem a legutóbbi években megjelent (vagy meg nem jelent) írásait tartalmazza, különállását pedig három jellegzetessége indokolja. Elsőül a szerző fogyhatatlan vitakedve, amely ritka szókimondással párosul. A kötet talán legfontosabb témakörében, az irodalomról való szólás válfajainak elemzésében Kárpáti nem kíméli a szerinte sokadrangú irodalmárt, az irodalomról hivatásszerűen beszélő-író, ám azt nem művelőket: telefonbeszélgetések, levelek, kritikák kapcsán ugyancsak leszedi a keresztvizet az újabb és újabb kritikusnemzedékek prominenseiről, de nem kíméli az „akadémikus” irodalomtudomány képviselőit sem. Tulajdonképpen ők a címszereplők is, a „néma pávák”. Másodikul nagy szeretete és szinte atyai gondoskodása, amellyel pályatársai munkáihoz közeledik, legyenek idősebbek vagy fiatalabbak, netán pályakezdők (Rákos Sándor, Kabdebó Tamás, Zalán Tibor, Marno János, Szakács Eszter, Csillag Tibor, Galambosi László stb.). Különösen ez utóbbiak megbecsüléséért, komolyanvételéért küzd, sokszor roppant szenvedélyesen. Harmadik nagy, szokatlan témája a költészet halála – vagy tetszhalála – kapcsán kifejtett elmélete. Kárpáti úgy érzi, úgy látja, hogy a költészetcentrikus magyar irodalom eltűnt, sőt eltüntették, szinte tudatosan megszüntették, illetve folyamatosan ezt cselekszik (többek közt a „néma pávák” nemzedékei is). Mindezt azonban nemcsak regisztrálja a szerző, hanem erélyesen harcot is kezd ellene, a költészet, a líra védelmében. – A kötet valószínűleg heves vitákat fog kiváltani, „beszélni fognak róla”, az irodalmár hajlamú olvasók keresni fogják. – Könyvtári Intézet

SZJA 1%!