Kritikák

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
A 2002-ben megjelent Pál apostol szigetei után írt elbeszéléseit szigorú, zárt szerkezetbe foglalta Szakonyi Károly. Könyvecskéje, mint a behajtott szárnyú oltár: a szerelem és halál élesen szétváló, mégis egymáshoz abszolút pászoló oltárszárnyaival. A kettő szoros egysége (az oltár maga) az Idő műve, a megöregedett férfié, aki, ha a rácsukott szárnyakat föltárjuk, az öregség szerelmeinek képeit festi elénk, hogy végül – az Ami nincs c. novellájában mind a megformálás esztétikai értékét illetően, mind pedig ritka őszinteségű morális súlya miatt könyvének legmagasabbra jutó csúcsteljesítményében – a szerelmes öreg férfi három prototípusát alkossa meg.

Az Héloïse-ban a szerelem kétségbeesett üldözőjét, akit éppen egész énjét föladó küzdelme a szeretett nő birtoklásáért tesz végérvényesen vesztessé.

A festményben a szerelmes öreg művészt, aki a szeretett lényt már nem üldözi, ostromolja, hanem saját művészetébe akarja átplántálni: a modell helyett a modell képébe szerelmes. De ahogy Babits Mihály fogalmazott a „festett vérzés” álságáról, a megfestett nő sem pótolhatja a valóságosat. Csak káprázat lehet, csupán az őrületbe vezető hiányt tudta megörökíteni.

Szakonyi Károly (illetve az Ami nincs c. novellája) szerint a megoldást az öregkor számára nem a szerelem hajszolása, sem a művészetbe való transzplantáció – szerelmének megfestése – jelenti, hanem egyedül az önmagába fogadása. Ahogy vele tölti ki az életét. Ahogy élő társává benne válik a szerelem.

Innen nyílegyenes a másik út a szárnyas oltár másik képsoráig (Kert I, Kert II), az emlékezés felső fokáig. Ahogy Szakonyi írja: „…s élnek, akik éltek.” És: „…találkozhattok egymással, általam, hogy újra együtt lehessünk mindannyian.” Az emlékezés, mint életgyógymód? Elixír? Nem holmi halhatatlanságra, a halál megkerülésére, hanem a halállal szembenézésre való.

Az író könyvében a fia halálán keresztül járja végig ugyanazt a lépcsőt, amit oltárának szerelmes ikonképeiben ábrázolt. Ahogy a szerelmet üldözve kergette ott, úgy menekül előbb a halál elől itt. Majd ahogy a művész valóságos szerelme helyett a portréját akarja szeretni, itt úgy akarja mások – mindenki – gyászképeivel, az általános halálfélelemmel csitítani saját halálfélelmét. De végül eljut a legmagasabb lépcsőfokra. Megvalósítja önnön életében a Kert I. idézetét: emlékezik, hogy „mindannyian együtt lehessünk.” Ahogy az Ami nincs lapjain bensejében élővé teszi a szerelmet, úgy teszi élővé a halált. Befogadja, ezáltal föloldja.

E kis terjedelmű, de a gyémántmetsző műhelyére rávalló, roppantul kiegyensúlyozott, szigorúan szerkesztett könyv méltó műve annak, akit a mai magyar irodalom élő klasszikusaként tartunk számon. Megjelenése a magyar szépirodalom ünnepe.



Kapcsolódó anyagok:


Szakonyi Károly: Ami nincs – változatok »
SZJA 1%!