Könyveink

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

A szerző elméleti munkája nélkül ma jóval kevesebbek lennénk, esszéinek válogatása éppen ezért a jövő irodalmáért (emberéért) való tett.


Részletek a Fidibusból


Végletesen leegyszerűsítve a dolgot: az író csak az irodalomban és általa létezik. Egyébként elpusztul (íróként). Az irodalom nem bohókás szórakozás egy fizikai vagy matematikai versennyel összevetve, hanem (ahogy ezt manapság szokás nyíltan kimondani egy írói életpálya lezárulásakor) szenvedéstörténet. Az írói tehetség: barna szénrög. Manapság ráadásul rendszerint olyan körülmények között az, ahol semmi nem ösztönöz senkit, hogy közelebbről szemrevételezze a szénrögöt, „megvakarja”, hogy miből áll a csúf és közönséges felület mögött. Boldogabb korok mesés gyémántmezői már senkit sem inspirálnak, ha véletlenül szeme rátéved egy barna rögre, hogy hékás, hátha gyémánt belül.

Tudod, van Salvadoré Dalínak egy képe, Autokannibalizmus a címe. Tökéletes portré koráról, korunkról. Az ember (a nembeli), aki fölfalja önmagát (késsel, villával). Kétségtelenül nem árad belőle a derű. De még nem üres a tányér. Addig pedig még ehhez az emberhez is párosítható a madáchi küzdve küzdés. Ennyi a barna szénrögnek látszó érték lehetősége manapság.

Tényleg kell-e olvasni?” – avagy a „tiszta fej” támasztékra szorul


Ha pedig az értékrend és a demokrácia mostani konkrét viszonyát kívánjuk vizsgálni, akár a helyzettel elégedetten, akár elégedetlenül, előbb azt kellene tisztáznunk, hogy a művészet egyáltalán hol helyezkedik el ebben az értékrendben (elején? végén? már ki is hullt volna belőle?), és mi, magunk egyetértünk-e a mára kialakult helyzettel, azaz a művészetek mai besorolásával, mostani társadalmi presztízsével? Ha aztán már állást foglalunk abban is, hogy a mai helyzetért mennyiben felelős a demokrácia (vezetői, politikusai révén) és mennyiben a mostani művészetek művészi és morális kondíciójuk révén, ezzel valóban alapot nyújthatunk a további tisztázó vitához és annak kibontható, hasznosítható eredményéhez is, amellyel új párbeszéd és új kompromisszum teremthető meg a politika és a művészetek között. Mert úgy vélem, hogy ez a lényeg, s a vita célja is egyben. Egy új társadalmi szerződés a demokrácia hatalomgyakorlói és szervezetten föllépni tudó művészei (művészeti ágai) között.

A bennünk testet öltő emberi állapota


Következésképpen nem azért voltak ellenállók, mert „börtönköltők” voltak, hanem egyszerűen azért, mert költők voltak. (Már akkor is.) Nyomatékkal írom ezt, méghozzá nem is magam, hanem a kor súlyos nyomatékával, amelyben a költészet rohamos (és világméretű) társadalmi presztízsvesztése, önmagába falazódása végre kikényszerítheti Illyés szavalt, de valójában talán soha végig nem gondolt sorának „politikai” értelmét: „Minden mű ellenállási fészek”. A mű az ellenállás. A megmérgeződött világ antitoxinja; túlélési lehetősége. A költőről (ha versben, ha zenében, ha bármi másban jut el is a költészetig) nem csupán régente, hanem századunk derekán túl is az volt az elismerés legközkeletűbb, de legmélyebb sztereotípiája, hogy teremtése egy virtuális világ létrehozására összpontosul, s amennyire megközelíti e virtuális teremtés az egyetemességet, akkora a költő nagysága. Még a fokozódó mértékvesztés, a kritikai zűrzavar előrehaladtával is a mindig bizonyos értelemben konzervatív, azaz a biztonság okáért magát a történelem ólomsúlyú (tehát nehezen vagy sehogyse kizökkenthető) mélytalajába bokáig, térdig, övig (nem ironizálni akarok, ezért nem teszek említést a szájukig, a nyúltagyukig múltbakötözöttekről) belecövekelő szakértő is e virtuális egyetemességhez mérve egészen jól elboldogult az értékek minősítésével. Egyvalami azonban csupán mostanra, talán nem is mára, inkább a ma féljövőjének idejére várja tudatosítását. Ez az irodalom valódi „politikája”, azaz politikai szerepe a társadalom (de szívesebben fejezem ki magam úgy, hogy) az emberiség sorsának alakulásában. A politika a költészetben az a felismerés, hogy a költő nem (nem csak) virtuális világot teremt; a nagy: egyetemeset, a poeta minor pedig ennyi vagy annyi fokkal kisebbet, részlegesebbet. Hanem a valóságos világot teremti újra és újra folyamatosan úgy, hogy életben tartja. Hasonlattal élve, mint a tüdő az embert, s kissé általánosabban: akár az Amazonas dzsungele – a világtüdő – az emberiséget.

A füveskertiekről
SZJA 1%!