Könyveink

Klasszikus nagyjaink a XX. századból:
Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Rónay György, Szabó Lőrinc, Vas István, Weöres Sándor, Kárpáti Kamil
Jövőnk költői közül:
Follinus Anna, Murányi Zita, Renczes Cecília, Rózsássy Barbara, Szentmártoni János

„Vonzanak íveid s tűnt fényed palotái,
árkádod, oszlopod, a sugaras terek,
hol elszédülnek az ideges emberek;
vonzanak a sötét toronylépcsők csigái.”
(Babits: Itália)

Sandítva száll Rómára
Fecske-raj-követséggel,

Vigyorog vígan széjjel
Nyárdélutáni Hold.
Nagy kékség és pirosság
Most újból-újból hozzák
Régből azt, ami volt.
(Ady Endre: Nyárdélutáni Hold Rómában)

A Ponte dei Sospiri A zöld, a barna víz most kék,
rióját némán íveli. éggel végig behintették.
Két rézkalapos zöld cölöp Válladon szétolvadóban,
közül kimélyül köldököd. ahol futottál, az a hó van.
(Kárpáti Kamil: Káprázat Velencében)

„Az itáliai ég kékje most olyan fantasztikusan eleven, emberszem-kék volt, hogy szinte az orruk előtt kezdődött, közel, mint egy kék szem, amelybe belenéznek.... Minden pontjában külön élt, minden pontja kék szembogár volt: visszanézett; nézni tudott; szemezni. Ezen az estén hattyúk, kócsagok vagy más fehér tollú madarak kitépdesett tolla havazott Velencére és a tengerbe. Sűrűn, de lassan szállingóztak, aztán valahol félúton fellobbantak, de nem lobbantak el, nem lett belőlük hamu, nem olvadt szét, mint ostya a szájban.” (Kárpáti Kamil: A menyasszony vetkőztetése c. regényéből)

Estére mind kiköt a korhadt hasu bárka. ringat a Gesuiti rió meder-ágya,
Micheléről szökő holtak mi tárunk ablakot. Mintha
ssuttogása költözik a zöld csobogásba. öröktől laknánk itt, a Doná palotában,
S hol gondola-testű holdat eggyé válik a bent s kint ma.
(Rózsássy Barbara: Tejútról hullt)

„Huszonkét év fotóterméséből válogattam fényképeimet. Itáliai barangolásaink során készültek, hogy aztán itthon a szabadság hazahozott levegőjéből – ahogy a költő diktatúra idején írt versében áll – másoknak is juttassunk belőle:
„… benyomulnánk kék csöveinkkel az ablakokba, s Gível felváltva adagolnánk a szórás mennyiségét, hogy minden szobában jusson bőven Ravenna mozaiklevegője, Firenzéből Dávid mellkasrepesztő, indulatos lélegzete!”
Képeim sem tudósíthatnak másról, mint ebben a lelkiállapotban látott és vágyott világról: nem a turista Velencéjéről, Firenzéjéről és Rómájáról, hanem a költészet frissen feltárt lelőhelyeiről – mint ahogy olvashatók is a képek között annak bizonyságául, hogy e költészet jelenléte a fotózót és az általa látott világot egyaránt betöltötte. Fotóimmal dokumentálni, tanúsítani szerettem volna a kivételes kapcsolatot a magyar költő és Itália között; a költészet oda-vissza hatását; korok közötti átjárhatóságát az egyszeri és megismételhetetlen pillanat megörökítésében.” (Gí­ jegyzeteiből)