Könyveink

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
„...a versét, kötete javát, megírta: maradandóságával. Jó példával állva elő: költőként a költészetbe simulásával. Ki-ki – példázza ezzel – belesimulhat a maradandóság, az időtlenség kórusába akként, ahogy ő teszi A régi roffi kert verseivel. Méghozzá nem is egy valamivel példázva más valamit – igen fontos, hogy jól értsük –, hiszen Rékasy Ildikó mutatványának éppen ebből áll a szakrális sajátsága. Abból, hogy a kettő, a vers és az élet szétválaszthatatlanul egy és ugyanaz benne. Életre születtél (sugalmaz a Rékasy-vers), most láss hozzá, szüld meg életedet. Ahogy a Visszafelében írja: „s én az ősanya, csupa szeretetreméltó halottat hozok világra.” A múltból az el nem múlt szeretetreméltó jót! Mekkora nemesség a hajtóanyaga ennek a metamorfózisnak, áttételeződésünknek az esetlegesből a magunk által teremtődő maradandóba! „Mint egy jó tündér vakációra, erre a nyárra úgy emlékezem”, adja tovább az átváltozás receptjét, s teszi hozzá tapasztalatát, hogy van számunkra irgalom:


Egy élõ és három halott
asszony: mindegyik halhatatlan.
Szívemben törzsük összenõtt;
fölém boltozza koronáját,
csitít, védelmez lombszavakkal.

Hiszen alattuk „selyemzöld délelõtt” van, s olyan az egész (élet és világ) „Mintha a jövõbõl a múlton át / érkeztél volna meg a jelenbe”.
Csillagtalan? Már hogy volna csillagtalan – épp a tagadása ez az út, ha fölemelhettük életünket a mennybolt sárga méhei közé, s a jövõbõl a múlton át érkezve ide, a gyermekkorivá idõtlenített mézelõben kezdünk ráismerni arra, akik túl azon, hogy mindig csak mivé lehettünk, és folyton csak lehettünk volna, végül magunkra találtunk.”

Címkék: Vers
SZJA 1%!