Könyveink

Szepes Erika Egy igényes költő eszközei

- Részlet a Női hang a kórusból c. kritikából

Természetesen elsősorban a költői kép, amely intenzitásával olyan lényeges tartalmakat közvetíthet, amelyek prózában akár mondatokat, oldalakat is igényelnének. Rékasy nemcsak sok és szép képet használ, de azt is tudja: egy versen belül a képrendszernek homogénnak kell lennie ahhoz, hogy a versegész is homogén lehessen. Példával élve: az Egymondatos szonettben (már maga a szonett is, mint a legkötöttebb versformák egyike, tömörítésre, önfegyelemre szorít) a kórházkert egy metaforán keresztül egy szentéllyel lesz azonosítva, s fedele „lombboltozat” (a szóban együtt van a hasonlító, a kert = lomb és a hasonlított, a szentély = boltozat), „boltíveit platán oszlopsor takarja” – a fák törzse és az oszlopok felelnek meg egymásnak, a lombboltozat egy rése a szentély „rózsaablaka”, amelyen áttör a nap (2002,17). Ugyanilyen következetesen felépített egy másik komplex képe: „Az éj hollósötét hajsátora lebontva / – beletörött a fésű: látod a csonka holdat?” (99,102). Még egy, homogén anyagból építkező kép: „Messziről úszik be arcod: / egy óceánnyi múlt mögül.” (99,55) És egy váratlanságával ható (a következési várhatóság ellentéte mint a hírérték növelése – mondhatnám posztmodernül, ha nem tudnám, hogy ez a szöveg nem kíván iróniát, mert önmaga paródiája), bizarr-szomorú kép: „ s halottaikból / terítve maguknak / szőnyeget / nászágyukra / alélva hullnak / a levelek.” (2002,87) Ugyanehhez a képhez és hangulathoz  ugyanezekből az elemekből egy másik hasonlat: „Mint nyirkos, őszi levelek, / tapadnak össze a napok.” (2002,89)

Szóltam már Horatiust idéző hexametereiről; itt hadd említsem meg egy egészen más hangulatú, más frazírozású hexameteres versét, amely a teljesen modern, 20. századi hexameter egyik új példája, Radnóti hangját idézve: „Szűkül már a valóság. Mára: maradtak az álmok, / s álmok földje a vers, meghitt, csöndes menedékül. / Még vonzóbb is e másik táj, ez a lenge tükörkép…” (2002,90)

Sajátos, egyéni versformát hozott létre a Feszület (99,42) strófáiban: a három versszak  azonos sorokból épül fel: két hat szótagosat követ egy nyolc szótagos, majd ez kétszer ismétlődve adja ki a strófát. A rímelés a versszakokban azonos és egyben változó, izgalmas változékonyságot adva a kompozíciónak azáltal, hogy a (rímtelen) vaksort máshová helyezi:
a b c a x c , a b c x b c, a b c b x c. A változó hosszúságú sorok és a variábilis rímképlet együtt hordozza-támasztja alá a vers alapellentétét: a feszület körül márvány és arany, kincsek, leplek – a látszólagos idill képei. A középső szakasz az erőtlen, vértelen, halott korpusz, az utolsó szakasz a látszólagos idill leleplezése a passió megjelenítésével (töviskoszorú, kín, lázas szemek, a szenvedés igézete).

Az alliterációnak és a hangfestésnek is mestere Rékasy: az Áthangolódásban (2002,112) a hideg h-kat az április csiklandozó cs-i követik, egy fergetegesen színes-vidám tavaszi-nyári  kép után egy boldog újévi kívánsággal visszatérnek a téli hideg h-i, de itt már „társadalmasítva”: „háborúk halál huszadik század”, s az ezután következő újévi kívánság módosul: „felejtsük el”.

„Belesimulva.” Ezt állítja magáról, igényli költészete számára Rékasy. Idézzük a verset egészében, hogy megítélhessük: teljesül-e a költőnő óhaja? „Nem kell, hogy kihallatsszék / a kórusból a hangod. / Nem kaptál szólószerepet; / arra ügyelj inkább, hogy jobban belesimuljon. / Észrevétlen izmosítsd / a dal szárnyát: testvéreiddel / együtt röpítsen a magasba.” (99,81)

A kórusban feltétlenül ott van Rékasy, ami nem kevés: mi lenne, ha egy oratóriumból hiányoznék egy szólam, vagy csak eggyel kevesebben énekelnék azt a szólamot? Gyengébb volna, elnyomnák az erősebb tónusú szólamok, felborulna az egész zenei kompozíció. A magyar költészet kórusa is úgy teljes, ha a megszenvedett magányt leküzdve, a halott szerelmes-élettárs munkáját mintegy folytatva, megszólal benne egy jellegzetesen női sors – láttuk kapcsolódásait a női költőkhöz –, megfelelő ellenszólamot képezve a hasonlóan magányos és befelé élő férfiak dallamaival. Biztosan erősebb lett általa a magyar dal szárnya.