Kritikák

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
Az idei könyvhétre jelent meg Follinus Anna második, Vers a futásod c. kötete. Szerkesztője, Kárpáti Kamil így ír róla: „Versei tiszta kontúrúak, sűrű közegűek, világos szerkezetűek és elmélyültek. Mintha egy eljövendő európai magyar költő prototípusa szólna belőle.” Ha kézbe vesszük a csupán 27 éves, de máris Gérecz Attila- és Junior Prima-díjas költőnő könyvét, valóban ez első benyomásunk: érett, letisztult, a világra ablakot táró művész arcképe rajzolódik ki előttünk. Művész, mondom, mert e fogalom (tágassága és nem utolsó sorban bennünk a régi korok polihisztorait idéző, egyetemességet magába olvasztó szellemisége miatt) megbecsültebb kifejezés ma, mint a „költő”. Ezzel nem azt állítom: Follinus Anna polihisztor. De azt igen, hogy a művészetet úgy értelmezi, úgy látja és láttatja, hogy verseit olvasva az univerzum vérkeringésébe kapcsolódunk be, az egyetemes művészet mindent behálózó erezetének lüktetése dobog bennünk.

Legkézenfekvőbb példa erre Tárlat c., a kötetben előkelő helyet elfoglaló, hosszú ciklus, melyben a költő képzőművészeti élményeit veszi sorra. Ám ne afféle okoskodó felsorolásnak képzeljük e versfüzért. A Tárlat (amellett, hogy a versekben megjelenő képek, szobrok, fotók szép, színes reprodukciójával is találkozhatunk a könyv lapjain) valóban az, ami: költői képcsarnok, ahol az alkotó úgy vezet minket titokzatos kiállításán, hogy lapról lapra nemcsak a versbe emelt művekről, de a tárlatvezetőről is mind többet tudunk meg. Hogy egy mindnyájunk által jól ismert képzőművészeti példát idézzek, lássuk a Rippl-Rónai József: Fekete fátyolos hölgy c. verset: „Vágyod a hangját, ő befelé szól. / Kéred az érzést, ő befalazta. / Nyújtod a lelked – háta mögé szór, / mintha a tenger dobna a partra. // Szembe ha ültök, csönd szövi körbe. / Deszka között nőtt rózsa a párja. / Ujjbegyed éhes, siklik az ölbe, / bolyhai szálát összekuszálja.”

E miniatűr remeklést olvasva ráismerhetünk Follinus Anna legkiválóbb költői tulajdonságaira. Egy: ahogy bár vonzódik az intellektuálishoz, a gondolkodó költő mégis képes érzelmeinek teret adva, a filozofikusság üresjáratától elszakadva láttatni azt, ami benne zajlik, miközben az élményt (a képet, a művészeti alkotást) befogadja. Csakis így történhet, hogy általa mi is befogadókká: egyszerre versének és a versében megjelenített, újrateremtett festménynek befogadóivá leszünk. Kettő: első hallásra is kétségtelen a költő kiváló formaérzéke. A kötött forma olyan magabiztos kezelésének lehetünk tanúi, ami (itt és számos más versben) mesteri módon épp ellenkezőleg hat érzékeinkre: a szigorú rím- és ritmuskezelés nem a „megmunkáltság”, a „kimódoltság” érzetét kelti bennünk. Dehogy! – A szabadság élményét adja. Ha volna rá terünk, Follinus Anna költészetéből kiindulva milyen jól leleplezhetnénk azok tévedését, akik a gazdag formakultúrában csupán az izzadságtól harmatos költői homlokot vélik kirajzolódni, és nem a költői én különös átadását a versnek, ahol mesterség és játék a legteljesebb egyetértésben fogják egymás kezét. – S három: e költészetének jellemzője az a selyemsuhogás finomságú erotika, érzékenység is, melynek nyári szellőt hozó közege nemcsak a vers íróját, de olvasóját is lélegzethez juttatja, az életet pumpálja belénk.

Hogy miként hadakozik önmagával a költő, miféle válságokat él meg költészetben, szerelemben, hogyan jut túl magával a verssel mindezen, s hogyan bontakozik ki előttünk a korán elvesztett édesapa kontúros alakja – mindez további titkokat rejteget, amelyek felfejtésére itt most nincs tér: az olvasóra vár. Annyi azonban bizton állítható, aki e sorokkal fejezi be második könyvét: „Mert ahogy átél téged a sorsod – / vers a tüdődre tárt hideg ablak, / vers a kezednek félsz remegése, / vers ahogy emlék már a jövőd is. / Elmenekülnél? Vers a futásod!” (Nincs az a hívás ) – attól várjuk, nagyon várjuk, hogy addig fusson (s akkor csak rövid etapról beszélünk), amíg harmadik kötetével is, szemünk láttára újra célba ér.

Kapcsolódó anyagok:


Follinus Anna: Vers a futásod »
SZJA 1%!