Kritikák

A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

– Kapcsolódó könyv: Kárpáti Kamil A halhatatlanság nyomvonala (Stádium, 2005)


 

A Köztársaság politikai hetilap szerkesztőségének pecsétjével ellátott igazolványképről egy lányos arcú, ábrándos tekintetű, jól fésült frizurájú fiú néz valahová a messzibe, mintha hirtelen belátna az évtizedek mélyére, a sorsra, amely három esztendő múlva majd olyan drasztikusan kirántja a költészet védettnek hitt kertjéből.


Kárpáti Kamil ekkor, 1946-ban tizenhét éves, de már négy esztendeje ír verseket, legalábbis 1942 november a keltezése annak a három szakaszból álló költeménynek, a Bordács bácsi temetése címűnek, amelyik A halhatatlanság nyomvonalában, új kötetének első lapján olvasható.


Csönd volt, beleborzadt a délután,
tántorogtunk gőzszárnyú ló után,– –


Az a tizenhárom éves kamasz, akinek ezek a sorok éledtek a tolla alól, lírikusnak született. A csöndbe beleborzadó délután meg a gőzszárnyú ló olyan jegyek, melyek szabad belépést adnak a legmagasabb költészetbe.


Kárpáti Kamil most közli, három ciklusban ifjúkori verseit. Némelyek már megjelentek előző könyveiben, de összességükben most kerülnek elénk először. Az első ciklus az 1942-től 1945-ig tartó időben, a második a '46-os évben és a harmadik mindezt követően, 1949-ig létrejött költeményeket öleli fel.


Háborús években, majd a béke napjaiban született művek. Kötetnyi volt már belőlük nyomdára, kiadásra várva, amikor Kárpátit néhány társával egy római út előtt letartóztatják, internálótáborba kerül, majd a katonai ügyészségen halálra ítélik, ám a megváltoztatott büntetés sem kevésbé szigorú, a recski kőbánya, a váci börtön és Márianosztra politikai foglya lesz.


Az első könyv, mely a Hajnali gyümölcsös hamvas, de érett verseit ölelte volna fel, nem jelenik meg, a költői pálya a szív üregeiben növekszik tovább, zárkák mélyén, sorról sorra ismételgetve a memóriában őrződnek a születő versek, vagy WC-papírok darabkáira vésődnek, kínzatások közepette, félig a halál torkában. De költészete így is csodálatosan növekedett, míg majd jóval később, a váci börtön kiskápolnája tövében már rab költőtársak gyűrűjében lombosodhatott tovább, a Füveskert fogoly-alkotók közösségében.


Izgalmas olvasmány követni az időt a versek nyomán. Az elsők – talán a háború árnya miatt is – a világgal szembeni gyanakvás hangján szólnak, a halál színeivel vannak tele, de nem kell azt hinni, hogy holmi divatos spleen ez vagy dekadencia, mert mindegyik mögül átsüt az élni akarás, a remény vágya. S ha azt írja 43-ban: „Mint szemen zöld hályog, kendővé áll össze a gyász. / Tavasz helyett bemeszelődünk télire” (Újra havazik) – hát éppen a 44-es évben vigasztalóbb a négysoros „Mit félsz? Ég alján játszó villámok / csak piros madarak! / Kalitkába fogd be őket vándor. / Hátadon játsszanak!” (Villámok).


A háború vége az ifjúság szabadsága is. A szerelem ott van a tavaszban. „Nyújtózom a csillagokkal kivert álmokon” – írja felszabadultan. Gazdagon áramlik ez a költészet, egyre több titok kerül titokra. Egy régebbi verses kötetének a címe idéződik fel bennem, az Ördöggolyó, ugyanis a Kárpáti-versek lényege olyan, mint a kínai csontgolyóé: a külső burok finom csipke-faragását követően egy belső majd megint egy belső golyót vés, tör át a művész, így haladva a középig.


A szerelem versei, Annához, Zsíhez, Terihez magukon viselik a későbbi művek festőien szürreális, vagy ha tetszik zeneien átszőtt erotikáját. „Szent szeplők a hajnali porhóban. / Kitakaródzó Zsín csókom oson, / és meglesem, csípőjén hogy dobban / gyönyörű ütemünk arany dobon. / Hajnal porharván…1946 / És másutt: …Fehér vagy, / mint duzzadt vászonlepedők, / ha lenge illatuk / elcsavarog a léceken át” (Teri).


A festőiség mindenütt szembetűnő. Erős hatású képek sorából szövődnek a versek, érzékletes képekből. Egyedi, eredeti ez az ifjúkori költészet, ami persze negyvennyolcra, negyvenkilencre már inkább a férfi lírája, mely azonban ott gyökerezik az első versekben, onnan növekszik, terebélyesedik – és törik, töretik meg a letartóztatással. Minthogy tudom, mikor történt ez, melyik év tavaszán, ezért megilletődve olvasom a negyvenkilences keltezésű, Élni című verset.


Árny vetül rá, a hang keserű. „Revolver, kötél ide nem kell. / Mi maradt? / Hogy életedre ráfeszítsd / magadat? / – – Ne inalj, mint a nők. / Sorsom itt kő-végbe zárd. / Majd Az, aki tévedett, /vissza, egembe ránt.”


Aligha a reá váró rab életre gondolt, mégis ezt hallom ki a versből, a kő-végbe zárás látomását.
Sokáig várt ez a kamaszkori és ifjúkori líra a megjelenésre. Miként a jegyzetében Kárpáti írja: 70-ben majd a 80-as évtizedben került a közönség elé belőlük néhány. Most, 2005-ben jutott odáig, hogy azzal a költő-suhanccal szemben, aki merőben más életre készült, rendezhesse adósságát.


A könyv befejező ciklusában az l990–2005-ig írott művek olvashatók. Versek Rómából, Velencéből, Orvietóból, vers Gérecz Attila emlékének, a börtönbeli költőtársnak, aki a forradalom napjaiban tankok ellen harcolva halt hősi halált Budapesten, és vers Gínek. Különös ez az ív, a kamasz és a már idős költő verseinek átívelése az évtizedeken. Átívelése életünk történelminek is mondható korain. Kárpáti Kamil a költészetbe vetett hitével, túl a hetvenötödik életévén is még ugyanaz a lélek, aki volt. Aki szinte gyerekfővel szerkesztett újságot és élt a líráért, az irodalomért, a művészetért – és a szerelemért. Aki a börtönévekben költészetével fölül tudott emelkedni szenvedésen és gyalázaton.


Aki megmentette magát és szellemét a pusztulástól. Sötét zárkában kenyéren és vízen harminc napokat kuporogva, kőbányában, smasszerok kegyetlenkedéseitől meggyötörve sem tört meg, akárcsak az inkvizíciók mártírjai, akik az Istenbe vetett végtelen hitükkel tűrték a kínzásokat. Kárpáti Kamilt éppen így a költészet szentsége óvta meg a magyar lírának.


De mit vesz észre mindebből a kritika, mit az irodalomtörténészek hada? Van érzékük a Kárpáti-életműhöz? Gondolom, ismerik, de valami érthetetlen tartózkodással veszik tudomásul, (ha tudomásul veszik!), hogy itt egy igen jelentős teljesítmény gazdagítja a magyar és egyetemes irodalmat. Úgy lépdelnek, surrannak körülötte, mintha nem illene zavarni a költőt. A zajos huszadik században – és immár a huszonegyedikben – a csend burkában jött és jön létre ez a gazdag termés. Ideje lenne, a mostani kötet címét kölcsönvéve a Halhatatlanság nyomvonalán nekivágni a versek, esszék, regények csúcsainak.


A kezdet most megmutattatott, innen elindulva lehet végigjárni a művek útját. Értő vezetőkre van szükség ehhez az úthoz.

 



Kapcsolódó anyagok:


Kárpáti Kamil: A halhatatlanság nyomvonala »
SZJA 1%!