Könyveink

Béri Géza (1933-1979) költő, műfordító, novellista. 1953 és 56 között a váci börtön életfogytiglanra ítélt politikai rabja. Börtönévei előtt Devecseri Gábor kísérte figyelemmel a pesti mély nyomorban élő édesanya fiának első költői és műfordítói kísérleteit. A húszéves ifjú a börtönben a füveskerti költők társaságában bontakoztathatta ki erőteljes, jellegzetes költői tehetségét. A füveskertiek néhány tagjával együtt 1956 tavasza őt is kiragadta a börtönből, de a teljes jogfosztottságból halála percéig nem szabadította ki senki-semmi. Nyomor, névtelenség, évtizedes szénlapátolás az Illatos úti vegyiművekben jutott osztályrészéül – s lényegében szinte minden így maradt Béri körül az 1979-es esztendő karácsony estje, az önkezével eldobott élet vége, de még a diktatúra összeomlása után is. A ma már halott három Kossuth-díjas (Illyés Gyula, Csanádi Imre, Benjámin László) együttes kiállása Béri Géza mellett, később pedig Illyés Gyula példamutatása azzal, hogy Naplójegyzetek c. könyvében Szabó Lőrinc, Franyó Zoltán és saját Baudelaire-fordításával együtt közli Béri Géza Önkínzóját, zseniális Baudelaire magyarítását, a kortárs magyar irodalomban (itthon is és nyugaton is) csukott fülekre-szemekre talált. De ugyanígy a Stádium eddig megjelent három Béri Géza válogatott gyűjteményes könyve, és a Füveskert c. (máig a legautentikusabbnak tartott) váci börtönvers antológiája 1994-ből, illetve még korábbról a Magvető 1980-as Szép versek kötete, amelyben – a költőre emlékezés révén – halála után először egy egész versciklussal szerepelhetett, mindmáig visszhangtalan maradt. Kis vállalkozásunk első ízben kísérletezik a novellista Béri Géza elbeszélés-válogatásának zsebkönyvnyi megjelentetésével.

Rószássy Barbara Utószavából

„Béri prózája bizonyos pontjain úgy ért el a klasszikusok szárnycsapásait követő magas repülésig, hogy igazi kiteljesedésre, szárnyainak megerősítésére nem volt lehetősége.(…) E klasszikus köntösbe öltöztetett világ égetően aktuális: a modern kori emberiség időtlen mélységben gyökerező tragédiáját hordozza, ahol minden érzelem, még a diadal is visszájára fordul – miként kötetünk egyik legcsiszoltabb, méltán címadóvá lett novellájában. (…) Félelmetes korképet rajzol A sárkányölő, az elidegenedés végső fázisának rettenetes víziójával borzaszt; általa a párhuzam is, a kontraszt is felerősödik a történet hőseinek és írójának sorsa között. Béri, a perifériára kényszerített alkotó, aki maga is egész életében viaskodott a sárkánnyal, mégis ember tudott maradni az őt körülvevő embertelenségben.”